Az Aranyponty Halászati Zrt. Szent Péter-napi halászbúcsúján Gráf József egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a halászat az egyik legígéretesebb fejlődés előtt álló agrárágazat. Az aqua-kultúrában, az édesvízi- és halastavi halászat fejlesztésében ugyanis az Európai Unió minisztereinek véleménye szerint nagyobb lehetőség van, mint a tengeri halászatban.
A tavaly elfogadott Halászati Operatív Program megvalósításával versenyképes termelést valósíthat meg a halászati ágazat. A program megvalósításának célja, hogy a jelenleginél jobban karbantartott halastavakban az egészséges halállománytól nagyobb hozamokat érjenek el a gazdaságok, továbbá, hogy új termékekkel jelenjenek meg a piacon. Az utóbbira példaként említette a miniszter a biohaltermelést, amelyben a magyar halgazdaságoknak még szinte nincs versenytársuk.